Appel Lovaskert

Rólunk
● Szolgáltatásaink
● Elérhetőségeink
● Lovaglóruha
● Az első lóra ülés
Alakzatok, patanyom figurák
 

  

 

 


Saját és bértartott lovaink
● Lovak és Lovasok
● Réten készültek
Kirándulunk
Versenyeken is voltunk
   ● SZLV
   Díjugrató versenyek

Így néztünk ki 2010-ben amikor
   elöntött minket a Hejő

● Ugrás
● Iskolai lovaglás
Fedeles

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 

Rólunk

PÁR MONDAT A LOVARDÁNKRÓL

1992. decemberében költöztünk Kistokajba. Újdonsült otthonunk udvarán egy istálló árválkodott, amibe feltétlenül muszáj volt lakót keríteni.

Pontosan nem emlékszem már, hogy miért, de a lényeg, hogy a ló mellett döntöttünk. Egy évvel később családunk egy 14 éves, szív problémái miatt galopp pályáról lekerült, angol telivér (Mikron II- Magyar Méneskönyv XXVII. Kötet 1995 -1997 196. oldal) boldog tulajdonosai lettünk, aki akkor vemhes volt. Mikron nagyon intelligens, kezes, okos, barátságos, szelíd, türelmes, segítőkész, jól belovagolt LÓ volt, aki megosztotta velünk a lovaglás felemelő érzését, amiért hálásak vagyunk neki. Köszönjük a türelmét és a bizalmát, amivel tanított minket lovagolni, újra és újra megmutatta nekünk, hogy mit csináljunk. 1994-ban megajándékozott minket az első saját lovunkkal, aki a Miranda nevet kapta. Miután Alexandra és Judit is ráharapott a lovaglás élvezetére, Miranda kevésnek bizonyult. Mikron sajnos 1997-ben elvágtatott tőlünk az örökvadász mezőkre.

Lovas életünk egyik oszlopos tagja Bájos 4 évesen került hozzánk Judit lovaként és ezzel vált a családunk tagjává. Az élet Mikron után megajándékozott bennünket egy másik csodálatos LÓ – val. Őt követte Aida, akin Alexandra finomította lovas tudását.

2000-ben Bájos gyarapította családunkat kiscsikójával, aki a Bíborka névre hallgat. Ő minden tekintetben a mi, saját lovunk, ugyan is már volt némi fogalmunk a lovaglásról, így őt mi vezettük be a lovaglás útvesztőjébe.

2001-ben megszaporodott lóállományunkra tekintettel szükségét láttuk egy  16 személyes istálló építésének. Szépen lassan fejlődtünk, családunk szépen lassan gyarapodott.

Csatlakoztak hozzánk bértartott lovak is, szépen lassan benépesítették a házunk mögött elterülő 7 ha-os legelőt.

2013-2014-ben létszámunkra tekintettel szükséges volt még egy istállót építeni, melyben még 12 ló fér el.    

2015-ben lovasaink fejlődését szemelőtt tartva megépült a fedelesünk 20x40-es méretben, homokos talajjal, locsoló rendszerrel és világítással. Kialakítottunk egy 60x60-as füves pályát.

 

Log in/out

Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

látotagó van a lapon.

 

AMWAY termékek elérhetõ áron! 5.333 Ft egyszeri ajándék kupon! Munkalehetõség! Regisztrálj még ma! AMWAY December. AKCIÓ    *****    AMWAY AKCIÓ! Csatlakozz hozzám és egyszeri 5.333 Ft os kuponban részesülsz! Munkalehetõség! AMWAY termékek elérhetõ áron    *****    Anime, manga, videojátékok, könyvek, japán és holland kultúra. Ha ezek mind érdekelnek, látogass el az oldalamra.    *****    35 éves a világ egyik legnagyszerûbb játéka, a Super Mario Bros. 3! Ennek alkalmából írtam egy retrospektív cikket.    *****    Megújultunk! Új köntösben a Mesetár! Gyere, és nézz be hozzánk!    *****    A legfrissebb információk a frissen megjelent Super Mario Bros. Wonder-rõl, de szinte mindegyik Mario játék jelen van.    *****    A legfrissebb információk a két kiváló japán énekesnõrõl Hayashibara Megumi-ról, Okui Masami-ról és saját projektjeikrõl    *****    Kritika a 13 év után visszatért Nox legújabb albumáról, a Fõnixrõl.    *****    farkasmetal--Lakatos munka- Haidekker kerítés- Haidekker kapu-farkasmetal- Lakatosmunka- Kerítés-Épületlakatos-    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek bele kell nézni.Nézz bele Te is ebbe a csodás tükörbe! Szeretettel várlak.    *****    A legfrissebb információk az új Haikyuu!! movie-ról itt olvasható! Anime Odyssey!    *****    Ha neked is bejött az F-Zero 99, de túl sok nehézséget okoz, itt olvashatsz néhány tippet és trükköt, hogy jobban menjen    *****    A manga alapján a Migi to Dali ígérkezik a 2023 õszi szezon legrejtélyesebb animéjének. Érdemes lesz megnézni.    *****    Közel 20 év után visszatért az F-Zero sorozat. És micsoda visszatérés volt! Olvass róla itt.    *****    Mindenkinek kedvezõ árakkal, születési horoszkóp, párkapcsolati elemzés, gyermek és gyermektervezési horoszkóp! Kattints    *****    A Super Mario Bros. Movie az idei év egyik legjövedelmezõbb animációja. De vajon annyira jó is? Olvass róla itt.    *****    A Gran Turismo azon filmadaptációk közé tartozik, amit érdemes megnézni. Olvass róla a Gaming Haven-en!    *****    A most õsszel érkezõ Yuzuki-san Chi no Yon Kyoudai. ígéretes animének tûnik. A négy testvérrõl bemutatót itt olvashatsz.    *****    RITA-ORA.NET / Megnyílt Magyarország egyetlen Rita Ora rajongói oldala! Látogass el hozzánk és olvasd el a friss híreket    *****    Ismerd meg a Bakuten!!-t, olvasd el az 1. rész részletes elemzését! Késõbb további elemzések várhatók. Anime Odyssey!